Eddig jól megvoltam kocsi nélkül, mert A-nak volt és mindenhova azzal ment, azaz mentünk, de most, hogy itt van B., már csak a lábunkra vagyunk utalva, ami egyrészről azért jó, mert sose hagy cserben, másrészt... nincs is több előnye!!! Legújabb gyalogos kísérletünk: eljutni a legközelebbi szupermarketbe, nagybevásárolni, hazacipelni. Bevillant egy kép az agyamba, hogy is járnak a mamák otthon vásárolni, és mi is ezt a megoldást választottuk. Felkaptuk B. gurulós kézibőröndjért, felpattantunk a buszra és ennyi. Megoldottuk. Viszlát kényelmes élet.

Azt kell hogy mondjam, irtó sokat dolgozom! Az e heti meetingen úgy tűnt, jut nekem is fél perc a megbeszélés végén, de hogy ne húzzam az időt, csak annyit mondtam, tudnék többet is dolgozni, ha lenne mit... Szerencsére nevettek rajta, nade ők ezt komolyan is gondolták. Most már panaszkodni se lenne időm, ami tök jó. Eljutottam tehát arra a szintre, hogy élvezem, hogy bizi vagyok, mert így gyorsabban telik az idő. Hihetetlen, hogy eddig milyen csiga tempóban haladt. Kevesebb a nasi is, ami az üres percek kitöltésére szolgált és több a mozgás. Minden nap megyek a kondiba, elkezdtem futni tanulni. Az első leckéket veszem, B. tartott egy kis agymosást, hogy kell nekiindulni ennek a sportnak. Követem az utasításait. Emellett fejlesztem és erősítem így is puszilni való karizmaimat, széles hátamat, dolgozom a 6. kockán a hasamon, szóval iparkodom, hogy ha hazamegyek, nehogy elfújjon a tavaszi szél.