3. nap, hétfő. Elég hűvös volt napközben, 1 pullóver minimum kellet és hosszú farmer. Lógott a lába az esőnek is, de szerencsére megúsztuk nélküle. Öten indultunk következő látványosságunk felé, a Tree Top Walkinghoz. Egy masszív hidat építettek a fa lombkoronáinak magasságába, a legmagasabb pont, 40 méter volt. Az érdekessége ezeknek a fáknak azon kívül, hogy magasak, hogy egy fajta eukaliptusz fák, amelyek akár 400 évig is élnek! (Ausztrália történelme pedig olyan 200 évre nyúlik vissza). Az erdőben való bohóckodás és Natasha-kerülés után irány Albany, utunk végső állomása. N.-t egyébként azért kezdtük kerülni és inkább a francia csávók társaságában hagyni, mert idegesített minket az állandó beszéde, hogy nem tudta befogni és élvezni a csendet egy percig se. Ha meg magyarázott, én meg úgy tettem, hogy nem hallom, akkor megbökött, hogy hallom-e, hogy mit mond. Úgyhogy inkább nem szóltunk hozzá és mindig 2 lépéssel előrébb vagy hátrébb voltunk.
Az interneten kinéztem egy nemzeti parkot, ami az óceánba hulló sziklákról híres. Némelyik 10 méter magas is lehetett, és az elefánthoz hasonlított. (Elephant Cove) Szerintem fél óráig csak álltunk/ültünk és néztünk ki a fejünkből, aztán ugráltunk a kövek között. Aznap volt az első este, hogy időben elfoglaltuk szállásunkat és B-zsal kettesben sétálgattunk Albanyban. Kedves város, az öböl egyik partja hegyes, a másik lapos. Este egy szobában aludtunk még a franciákkal is, egy family roomban. Nem volt nagy élmény...
Keddre, ausztrália napra csak egy rövid kitérőt tettünk. Ez is a sziklákról szólt, a hivatalos neve Natural Bridge. A szél és az óceán az évszázadok alatt úgy kimosta az partra esett sziklát, hogy ma úgy néz ki, mintha egy híd lenne. Megálltunk még egy igazi fehérhomokos partnál is. Ilyen homokot egyrészt még nem láttam, de nagyon furcsa minőségű volt. Olyan kemény volt, és úgy ropogott a lábunk alatt, mintha hóban lépekdnénk. Érdekes volt. Itt is szerencsére csak kettesben voltunk, a többiek barbecue-ztak az ausztrál lakosokhoz hasonlóan.
Kora délután sajnos haza kellett indulnunk. Egy rövidebb pályán jöttünk, kb 5 órába telt. Összesen ezerpárszáz kilométert tettünk meg, Károly jól bírta, bár éreztük és hallottuk végig, hogy valami nincs vele rendben. Nyikorog eléggé a bal első keréknél, de én aztán nem tudom megmondani, miért beteg. Néha megsimogattuk és mondtunk neki pár jó szót. Ez ugye nem beteges...
