2010. május 25-29

Délután indultunk Sydneyből M-be, a landolás elég rossz volt, mert nem láttam ki az ablakon, de éreztem, hogy ereszkedünk, csak nem tudtam, mikor érünk földet. Belementünk nagy felhőkbe is, a gépet dobálta a szél... szóval szar volt. A reptérnek van egy olcsó buszjárata a belvárosba, azzal jutottunk el majdnem a szállásunkig. Csak pár utcát kellett sétálni a kicsit hűvösebb levegőben, mint amit Sydney-ben megszoktunk.
A youth hostel egy felújított backpackers volt, és mindketten nagyon meg voltunk vele elégedve. Tágas szobánk volt szép szekrénnyel, asztallal, éjjeli szekrénnyel, rádiós ébresztőórával, csak egy baj volt, hogy a lámpa olyan gyenge fényt adott, hogy alig láttunk. Ez iszonyat idegesítő egyébként. Amúgy a zuhanyzók is tiszták, szépek voltak. Első este tehát már csak aludtunk, mert este 10 körül érkeztünk meg.
Másnap gyönyörű napsütés várt, a környék bejárását terveztük, gyalog. Mivel csak pár utcányira laktunk a CBD-től minden olyan közel volt gyalog, hogy nem is használtunk villamosokat, vonatokat. Aznap le volt zárva a fél város, munkaszüneti nap volt a világháborús katonák megemlékezésére. Mi is belekeveredtünk a tömegbe, néztük a felvonulókat: veteránok, iskolai zenészek, veterán autók egymás után vonultak. Sajnos szemtanúi voltunk a szörnyű balesetnek is! Az egyik veterán autó idős sofőrje egyszer csak rányomott a gázra és az előtte masírozók közül legalább 6 embert elütött. Borzalmas volt ezt látni, nagy pánik is alakult ki, gyorsan odaözönlöttek a rendőrök, mentőautók. Mi inkább tovább mentünk, mert én nagyon nem bírom a baleseteket. A botanikus kertben sétálgattunk, gyönyörű pázsit és különleges, ősrégi fák, tavak. Egy hárfán játszó férfi szórakoztatta az arra sétálókat, és mivel nagyon szép zenéket játszott, vettünk tőle jó drágán egy cd-t. :) Korán sötétedett, 6-kor már lement a nap, úh délután már csak a városban császkáltunk, fedeztük fel a várost. Felültünk egy ingyenes túrista villamosra.
A Philip Island (szintén) egy túristacsalogató hely, arról híres, hogy ott lehet megnézni a világ legkisebb pingvineit napnyugta utána, ahogy az óceánból kiúszva kijönnek a partra és megkeresik fészküket. Érdekes volt, meg persze édesek a kis törpepingvinek ahogy félve mennek a homokban. Az ide vezető út is különleges tájon keresztül vezetett, de azért is volt izgalmas, mert végre megálltunk egy koala rezervátumban, ahol szabadon éltek a koalák az eukaliptusz fák tetején. Nagyon nehéz őket észrevenni, mert ezek a pici szőrcsomók összegubózva ülnek és alszanak, csak néha láttunk éppen levelet csámcsogó medvét. De irtó édesek egyébként.
Utolsó nap elég rossz volt, esett szinte végig az eső, de mi elementünk egy fedett sétahajóra. Nem volt rossz így se. Aznap először felszálltunk egy villamosra is, hogy megnézzünk egy híres strandot. Mivel szar idő volt, így tényleg csak magát a strandot láttuk, egy ember nem volt a parton, vagy az utcán, de nem volt rossz az sem. Végül betértünk a Budapest Restaurant and Palinka Barba is, amit már itthonról kinéztünk, és terveztünk, hogy eszünk jó kis magyar kaját. Igazából az üres gyomorra ivott pálinkától én már becsíptem, az ízeket azért éreztem, de nem voltunk elragadtatva se a magyar vendéglátósoktól, se a kajától. Amit még mindenképp meg akartunk nézni, az a kilátótorony, a neve Skydeck 88. Igen hamar felértünk a 88. emeletre, és a kivilágított város nagyon szép látványt nyújtott.
Összeségében Melbourne sokkal jobban tetszett nekünk, mint Sydney, talán azért, mert ahogy mondják, Melbourne a legeurópaibb város Ausztráliában. Nem volt annyi felhőkarcoló, mint S-ben és sokkal szimpatikusabb volt nekünk, otthonosabban éreztük magunkat. Egy folyó szeli ketté a várost és rengetek híd van ratja, amiből a fel csak gyalogos híd!

28-29: reggel kijelentkeztünk a szállásról, kölcsönöztünk egy kocsit és nekivágtunk a világhírű Great ocean Roadnak. Melbourne-től kb 100 km-re kezdődik ez az út, ami 300 km-en keresztül vezet teljesen az óceán és a meredek hegyek-dombok között. Fantasztikus látványt nyújtott a mellettünk húzódó erdő, és a bal oldalon zúgó óceán az eddigi legnagyobb hullámokkal. Elég sok megállóhelyvan kialakítva, hát mi mindegyiket igénybe is vettük, és tátottuk a szánkat, videóztunk, fotóztunk. A legszebb és leghíresebb részhez, a 12 apostolhoz már naplementekor értünk, de viharfelhő volt felettünk, úh azzal, hogy kiszálltunk a kocsiból és kimentünk a kilátóba, csak azt értük el, hogy csurom vizesek lettünk és nem láttunk semmit a sziklákból. A szemünket nem tudtuk kinyitni a szél és eső erejétől. De úgy döntöttünk, megszállunk a legközelebbi motelban, hogy másnap minél korábban ki tudjunk menni megint a sziklákhoz. Sikerült jó drágán szállást találni, de cserébe volt jacuzzink :) Másnap jó korán felkeltünk és a 12 apostolnál néztük a napfelkeltél. Akkor már nyugodtabb volt az idő, kicsit felhős, de ritka szép látvány volt. Ezután már csak a Melbourne-i reptérre mentünk, kicsit sietve kellett visszavezetnünk, hogy időben kint legyünk a csomagokkal. Perthbe nyugodt repülés volt.