Vasárnap délelőtt "biciklizni" mentünk. Azt mondta A., menjünk el mountain bike-ozni. Ó, mondom menjünk, szeretek bringázni. Fütyürészve haladtam az úton, amikor látom, be kell fordulni egy nemzeti park területére. Kicsit megváltozott az út minősége, az aszfaltról hamar rátértünk a sziklás, saras, majd homokos erdőterületre. Ez a túra komoly fizikai-és szellemi odafigyelést, erőnlétet igényelt. Ilyen meredek hegyen biciklizni!! Kész őrület és képtelenség. Se a szilás részen, se a homokos részen nem igazán lehet tekerni felfelé, mert mindig kisodródik az ember, és ha egyszer leáll, nem lehet lendületet venni a folytatáshoz, tolni kell. Csak mi mentünk kétkerekűvel, elhaladt melletünk vagy 6 jeep, és boldogan integettek ki nekünk a kocsiból. Az anyjukat!! Az volt a legrendesebb vezető, aki kiszólt nekünk, hogy tegnap itt kígyót láttak! Miii??? És én meg itt balettozom a bringával?? Persze A. válasza erre az volt: "No worries"... Nem tudtam egyébként, hogy mi az úticél, merre tartunk, de amikor a hegy tetejére értünk, megláttam az óceánt. Onnantól boldogan "száguldoztam" a lejtőn nem érdekelve, hogy ugyan ez az út vár ránk visszafele. Csodálatos látvány volt megintcsak az óceán, nagyon fújt a szél, úgyhogy méteres hullámokat vetett a partra. Idejárnak szörfözni a nemnormálisak kicsit melegebb időben. Hazafelé is szenvedtem egyébként, és láttam egy kígyót is! Már halott volt, így nem kaptam szívrohamot...

Ez volt a 3. nap a családdal, kicsit sok volt már számomra, de nem tudtam mit csinálni, kellett várnom még egy napot, hétfő reggelig maradtunk. Ja, a további hideg éjszakákat úgy oldottam meg, hogy a vastag sálammal bebugyoláltam a fejemet, így az már nem fázott.

Hosszú hétvégénk pedig azért volt, mert ma, hétfőn van Viktória királnyő születésnapja, ami munkaszüneti nap Ausztráliában.