Péntek este spontán bulit csaptunk Social Clubban, aztán folytattuk a mulatozást a szitiben. Ekkor döbbentem rá, hogy ez volt az első bulim a belvárosban. Mert egyszer már voltam egy pubban, de az kint volt a francba, onnan értem haza szombat este másfél óra alatt... Na, 5-en mentünk lányok, ők ideiglenesen dolgoznak a cégnek, de már voltunk együtt vidéken meg ők is szeretik a péntek délutáni sörözéseket, nem volt nehéz megismerni és megszeretni őket. Abba a Belga Sörözőbe akartunk bemenni, ahol pár hete a jófej francia idegennel találkoztunk, de probléma adódott velem. Az ajtónálló LÁNY kekeckedett, mert   1) vagy nem szereti a külföldieket, vagy 2) nem tud adatot leolvasni, csak az ausztrál jogosítványról.

Akkor most stop, és jöjjön egy kis háttértörténet. Ausztráliában, aki betölti a 17-et, elmegy és lerakja a jogsit, ami mellesleg úgy működik, hogy veszel pár órát az oktatótól, a többi 20-30-at meg TE vezeted le tanuló jogsival, aminek a feltétele, hogy üljön melletted egy vezetni már jól tudó felnőtt!! Úristen. Jó kis szabály. Ha megvan a jogsid, azzal tudod magadat igazolni. Nincs személyi igazolvány, se lakcím kártya. Jogsi van meg bankkártya, azt ennyi.

És akkor vissza a pubhoz. Ez a kedves lány - amúgy tényleg kedves volt - nem fogadta el se a magyar ID-met, se a magyar jogsimat, se a nemzetközi jogsimat, se egyszerre mind a 3-at, amin ott van a fényképem és a születési dátumom. Neki csak az ausztrál jogsi jó. VAGY: útlevél! Jaa, persze, hiszen mindig magammal hordom az útlevelemet! Hátha egyszer elvesztem, benne a vízumommal, jó móka lenne. Hiába mondtam, hogy máshol eddig nem volt gond, de végül csak megjegyeztem, hogy ők járnak rosszul, mert elvesztettek 5 vendéget, akiket a fiúk nagy valószínűséggel párszor meghívtak volna. Hö.

Sebaj, átmentünk az út másik oldalára, ott a bizti őr leolvasta, hogy a jogsim 2012-ig érvényes, és beengedett... A buli ihaj, de jó volt, sokat táncoltunk, pezsgőztünk, meg ráztunk le magunkról az ír fiúkat, akiket még az angol anyanyelvű lányok se értettek.

B. értem jött munka után, 11-kor, szóval még időben és épségben haza tudtam érni, hogy kialudjam magam. Andrew még a buli előtt bejelentette, hogy holnap reggel (szombaton) 7-kor kezdünk dolgozni a kertben! Óóóóbazz. Ez minden vágyam, hogy buli után felkeljek korán, és gazoljak. De nem volt más választásunk. Nem haltunk meg, bár nem mondom, hogy jól esett a 36 fokban hajolgatni és kapirgálni a földet, gazolni, trágyát vetni. Ezt a meleget még így se tudtuk megúszni, hogy korán keltünk. Elképesztő. Az meg még elképesztőbb, de igaz, hogy a fürdő ablaknál pókhálót vetett egy red back, ami a kontinens egyik legveszélyesebb pókja, csípésével a gyenge immunrendszerűek tuti meghalnak, ha meg nem haltál meg, akkor csak agyon szenveded magad a fájdalomtól. Mituán elhatároztam, hogy lecsapom a 4 cm-es állatot, eltűnt. Remélem értékes eledelként szolgált egy madárnak. Kép a picasan.

Aztán rámjött a szombat délutántól vasárnap délelőttig tartó fejfájás, de a vasárnap délutáni strand és hűs víz teljesen rendbe tette. Kipróbáltam a body boardunkat, nagyon menő!! Még megnéztük a naplementét, aztán hazajöttünk lepkéket meg pókokat csapkodni.

December 2. hetétől új területen dolgozom, mert tartani kell magunkat a vízumigényléskor benyújtott munkatervhez. Jó dolognak tartom a cégen belüli munkakör változást, mert ugye cél, hogy minél több dologba betekintést nyerjek és tapasztalatot szerezzek. Úgyhogy nagy örömmel és még több lelkesedéssel pakoltam át mappáimat a 20 méterrel távolabb levő Business Analyse "osztályra". Egy négy fős, komoly tapasztalatokkal és kellő humorral rendelkező csapat tagjává váltam, ahol mindenki egy, kettő vagy három gyereket nevel. Szóval idősebb korosztályba kerültem, de ezt abszolut nem bánom, mert odaát, a logisztikás lányok kacarászásaitól sokszor nem tudtam zenét hallgatni. A legpozitívabb, hogy mind a négyen hibátlanul ki tudják ejteni a nevemet, és nem Orsziznak meg Horsziznak, esetleg Ousiznak, hanem simán kimondják, hogy Orsi.

Mindkét fél részéről a terv az volt, hogy minél több munkát kapjak, véget akartam vetni a lébecolós életnek, hát sikerült is! A kezembe nyomtak 4-5 tervezetet, amit az utóbbi egy évben sikerült megvalósítaniuk, de még nem sikerült elolvasnom őket, mert ezzel egyidőben kezdték az asztalomra pakolni a jelenlegi munkák tájékoztató leírását is. Várhatóan teljesen expert leszek minimum 6 területen, ami a gazdasági stratégiák és tervezetek, gazdaságelemzés és kutatói munkakörbe illik. Tényleg jó érzés, ha az embernek a kvalifikációjához mért, vagy azt meghaladó munkát adnak és nem olyan feladatokat kell elvégezni, amihez elég lett volna kijárni az általános iskolát.

A kollegákkal tényleg jól kijövök: Bernie, a "főnöknő" egy áldott jó teremtményt Írországból, aki mindig mosolyog és olyan szerény, hogy a menedzser szó hallatán nevet és elpirulva mondja, hogy jaj, hát itt mindenki egyenlő; Paul, a volt vízilabdás egy nagyra nőtt kisgyerek, aki imádja a gumicukrot és egyéb fogatroncsoló baromságot, jelenleg ő adja nekem a legtöbb munkát, és vele lehet a legjobban elhülyéskedni. Shelly, a 3 gyerekes családanya a munkahelyén sem hagy fel ezzel a szereppel és nagyon szeret megvédeni bármi apró bajtól. Rhys pedig az élő lexikon, kopasz, alacsony, sármos és nagyon elfoglalt.

A munkámról nem írhatok, mert nagyon bizalmas ügyeken dolgozunk, már gyakoroltam a "nezavarjatok,mertéppegyújmegoldásongondolkozom" arckifejezést. :)

Paul már két tárgyalásra is elvitt magával, az egyikből értettem is valamit, a másikból kábé semmit, de azért jegyzeteltem, mert a pali (nem a Paul, a másik pali) velem szembe ült le és nekem magyarázott. Bólogatni és ühümözni már nagyon tudok. Komolyra fordítva a szót, az elmúlt két hét alatt rengeteget fejlődtem szakmailag és baromira élvezem a munkáimat. Többet beszélek angolul is, meg próbálok azért sokat olvasni is. Az értés, akár szóban, akár írásban még mindig százszor jobban megy, mint a beszéd, de nem baj. Nem tudom miért akarok angolul jól beszélni, amikor még magyarul se tudok...

Rottnest szigete a Perth körüli szigetcsoportok (a Wikipédia szerint vannak szigetek, a térkép nem jelöli) egyik legszebb és legattraktívabb túristakedvelő helye. Több, mint 6500 éve a sziget még a kontinens része volt és aboriginalok lakták a területet. A 17. században megkezdődött európai felfedezések és letelepedések óta Rottnest ezernyi változáson és fejlődésen ment keresztül. Ma már 19 km távolságban él önálló életet.

Három kikötőből indítanak kompjáratokat, a tehetősebbek választhatják a magán jachtjaikkal való utazást, vagy átrepülhetnek helikopterrel / repülővel. Az autók, motorok ki vannak tiltva a szigetről, ha valakinek mégis a kényelemre fáj a foga, akkor igénybe veheti az ottani ingyenes buszjáratot. Ezzel persze jóval kevesebb helyre lehet eljutni, mintha biciklizne. Bringát át lehet vinni, vagy helyben kölcsönözni, nem egy eget rengető a díja és abszolut megéri. Mi mondjuk a spórolás szempontját néztük és nem a kényelemét, és egyváltós biciklit kölcsönöztünk a többváltós helyett, ami végülis jobban megérné, mert a túrázható terület dombos-völgyes, amihez nem árt a váltó. De bírtuk azért anélkül is.

Be lehet fizetni idegenvezető túrákra is, ha valaki a történelem, kultúra és a nevezetesség iránt érdeklődik. Szállodák, motelek, éttermek, bárok, kávézók, sportolásra kialakított pályák, játszóterek, bicikliút, ivóvíz, mosdó mind rendelkézésre áll a látogatók részére.

Mi, a bérelt biciklinkkel azt terveztük, hogy körbetekerjük a 22 km-es szigetet, sajnos nem tudtuk teljesíteni, mert ivóvizes kutak csak a sziget elejére lettek telepítve, a kulacsban meg hamar felmelegedett a víz, úgyhogy csak a sziget felét jártuk be. Gyönyörű volt egyébként ez is. Álomszép öblök, úszásra, búvárkodásra alkalmasak, megálltunk vagy 5 öbölnél lehűteni magunkat. 39 fokos meleg volt enyhe széllel. Az eddigi legmelegebb nap. Erdős terület itt nincs, a növények nem nőnek magasabbra másfél méternél, és a kiszáradás fenyegeti őket. Belső tavakből is volt pár, ezek meg olyan sósak, hogy a partjaikat 10-20 cm-es só fedi.

Az állatvilágról: a világon csak ezen a kis szigeten él a Quokka nevű emlős, ami a kengurúk fajába tartozik, kinézetre kengurú-patkány keverék. Aranyos kis állat, lassú és bamubulós. Láttunk egy fekete kígyót az úton átkelni, 20 méterrel később egy nagyobbacska fekete gyíkot, az elég csúnyácska volt. Egy pávát is láttunk, halacskákat a vízben. Legalábbis én. Balázs snorkling maszkja olyan rossz minőségű volt, hogy fél perc alatt belefolyt a víz, az állítható szíj pedig mindig kitágult, gyakorlatilag használhatatlan volt.

1 nap biciklizés a 39 fokban, fürdés az óceánba eléggé kivette az erőnket. Nagyon élveztük a "túrát" csodaországban.

Nem hallucinálok. Igaz, hogy fóbiám van a több, mint 4 lábú állatnak nevezett fajoktól, de ami sok, az sok. Mit keresnek az ilyesfajta kártevők a lakásban???? A ház ura alszik, a lány barátja meg dolgozik. A hálószobába azért nem megyek be egyedül, mert ott meg egy hasonló méretű pók lakozik, amit nem sikerült múltkor lecsapni. Ezt a csótányt meg nem bírtam lecsapni, akkora. A vaku meg nem öl... 10 percig követtem a futkározását a plafonon, majd bement a szekrény mögé. Valószínűleg még viszont akarja látni riadt és kétségbeesett orcámat. Légy átkozott!

Nagyon büszke vagyok magamra! Reggel levágtam B. haját egy konyhai ollóval és nagyon jó lett!!! Én örültem a legjobban, hogy megszabadítottam a búrahajtól. Tökéletes lett!

Ezt a hétvégét a strandolásnak szenteljük. Ma Fremantle-be mentünk, felfedeztünk egy új partszakaszt, de eddig ez volt a legrosszabb. Kicsit az otthoni bánya tavas feelinget idézte, amikor félve mentem be a vízbe, nehogy a kiraboljanak a nem teljesen fehér emberek. Itt ugyan ez, abo kölykökkel. Az óceán viszont kristály tiszta volt, a part sekély. Kiváló arra, hogy a frissen vett snorkling cuccot, maszk és pipa kipróbáljam. Nagyon vicces mennyire bepánikolok, amikor víz alatt kell levegőt vennem a számon (pipán) keresztül. Olyan ritmusban lélegeztem, mintha kergetnének és ilyedten emelkedtem ki a vízből, amikor jött egy nagyobb hullám, mert attól féltem, hogy belemegy a pipába, én meg benyelem a sós vizet. B. még békalábat is vett, mert neki így jött ki olcsóbban a szett. Az én felszerelésemet a gyerekosztályról való...

Beruháztunk még egy body boardra is, hogy felvehessük a harcot az óriási hullámokkal. Ma nem volt rá szükség, de még csak 12 napja vagyunk a nyárban, úh fogjuk még használni.

Holnap áthajózunk Rottnesst szigetre, Fremantle-ből fél órás komp út. Nem fogom elfelejteni leírni az élményeket.

Még muszáj megemlítenem, hogy B.-t sikerült rávennem a főzésre, 2 Post Itre lefirkantottam a rakott krumpli elkészítési módját, menetét, és azt kell, hogy mondjam, ilyen finom rakottast még nem ettem! Biztos hozzájárult a sikerhez, hogy itt más a krumpli és a tejföl is, de annyira jóízű lett, hogy megérdemli az írásbeli dícséretet is. Ő amúgy nem kóstolta meg, mert nem bízott a végeredményben, másfél nappal később sikerült beledugnom egy fél kanálnyi kóstolót, amire természetesen nagyon beindult és belátta, nem csak szivatom, valóban ehető.

Gratulálok B! Átmentél az első rostán!

Perthnek egy rossz tulajdonsága van a vásárlás terén. A susztertől kezdve az élelmiszerboltokon át a legnagyobb bevásárló központokig, minden egyes bolt este 5, de maximum 6-kor bezár. Tisztességes ember dolgozik napközben és este elmenne bevásárolni akár csak egy kenyeret is, de erre nem igazán van lehetőség, csak akkor, ha elcsal fél-egy órával korábban az irodából. A csütörtök viszont Late Night Shopping, wow, akkor este 9-ig is nyitva lehetnek az áruházak. Ezt kihasználva, tegnap munka után nyakamba vettem a 3 utcából álló belvárost, hogy körülnézzek, milyen itt az esti, kellemes 24 fokban, a karácsonyi hangulatot kölcsönözni próbáló feldíszített utcákban járni boltról boltra, ahol nem kell le-fel venni a sapkát, (fülvédőt) kabátot, pullóvert, kesztyűt. Nézelődnöm sikerült, csak vásárolnom nem, mert amiről elfeledkeztem, hogy Perth belvárosában nem csütörtökön tartanak nyitva tovább, hanem pénteken. Micsoda logika. Fene megeszi, úgysem akarok pénzt költeni.

Ez lesz az első karácsonyom a családom nélkül, viszont az első B.-vel, mert tavaly Németországban voltunk nővéreméknél. Nem ez lesz az első hó nélküli, viszont az első 30 fok feletti. Ez lesz az első vizsgaidőszak nélküli, és első munkahelyi.

Be kell, hogy valljam, hiányzik a Jókai / Vörösmarty téri karácsonyi vásár, a fincsi forralt bor, a hideg lehellet, a hó, a síelés. Nektek meg hiányzik a 35 fok, az óceán, a homokos part, a nyári ruhák, a késői naplemente.

Vágyak.

Késő tavasztól kora őszig a New yorki Central Park méretével vetekedő perthi Kings Park egy tisztásán felállítanak egy óriásvásznat és beüzemeltetik a Moonlight Cinema néven futó kertmozit. Mivel még nem is volt ilyenben részem, talán ezért sem érdekelt milyen filmre "fekszem" be. B. szabadestés szerdánként, így az e heti kiruccanásunk ide vezetett. A helyszínt elég nehéz volt megtalálni. Hozzácsapódtunk egy fiatal párhoz, akik szintén a mozit keresték és körbegyalogoltunk a fél parkot, mire rájöttünk, a másik oldalon kell tovább keresgélnünk. Még időben odaértünk, a film csak naplementekor kezdődik, volt még bőven időnk, és még helyet is találtunk a 3x3 méteres pokrócunkkal. Mi, naivak, egyrészt azt hittük, hogy nem leszünk éhesek, és csak egy klasszikus chipset dippel vittünk, másrészt abban tévedtünk, hogy nem fogunk fázni és kényelmes lesz egy 2 órás filmhez egy pokrócon könyökölni, hasalni, guggolni, oldalt feküdni, nyakat támasztani. Úgy tűnt, itt az a divat, hogy mozi előtt fejedelmi vacsorát eszik a nép az otthon megsütött husikákból, salátákból, kis desszert és borocskából, pezsgőből, sörből. És ha már megtelt a poci, jöhet a megérdemelt pihenés babzsákokon, illetve a mozitól bérelhető 1x1-es párnákon. A film, Coco Chanel, elég vontatott és lassú volt, a lábunk, derekunk megfagyott, a nyakunk kitörött, de alapjában véve ez a kertmozis feeling nagy élmény volt, és szórakoztató jellegű. Leginkább a fesztiválos időkre hasonlít, amikor a nagyszínpad elé állnak a fan-ek és az előzenekar dalaira beszélgetnek, iszogatnak.

Fogunk még menni, most már abszolút tudatában vagyunk a minimum feltételeknek, amiknek a legjobb, ha eleget teszünk. A saját érdekünkben.

Folyt. köv. a füstbe ment tervekből legközelebb.

Tervem és célom Kengurúföldön az volt, hogy kenjem-vágjam az angolt, mire hazaérek. Még van rá 5 hónapom, hogy teljesítsem. Eltelt több, mint 3 hónap, ami leírva rövid idő, átélve hosszú, és be kell vallanom, azon kívül, hogy a kollegáimmal pár szót váltok, nem beszélek mással, máshol angolul. Ez irtó nagy baj, mert nem tud teljesen ráálni az agyam. Ezért is találta ki Andrew egyik legfontosabb házi szabályként az angol nyelven való kommunikálást Balázs és köztem. Mert nincs más ismerős, akivel találkoznék munka után vagy hétvégén, hogy pletyizzek, mindent B.-vel beszélek meg magyarul. Nem könnyű betartani az előírást, de próbálkozunk. Általában magyarul kezdünk beszélgetni, és angolul folytatjuk, aztán megint visszaváltunk ésígytovább.

Az értésem egyébként baromi sokat fejlődött, ezt állítom, de ha meg kell szólalni, véleménytalkotni, akkor az asztal alá süllyedek szégyenemben.

A legfőbb probléma az, hogy nincs kivel beszélgetni. A. fáradt és elege van mindenből, mire hazaér, abszolut nem kommunikatív. B. meg 1 órával hazaérkezésem után indul dolgozni, magyarul minden este egyedül vagyok és kussban ülök. A kollegákkal napközben csak arról lehet beszélni, hogy Hi, how are you? How was your weekend, illetve What's your plan for the weekend. Ennél többre egyrészt nincs idejük, mert a kávé kész lett, másrészt nem is érdekel senkit, hogy még mi újság veled.

Talán megoldást jelenthet az a cselekedetem, hogy felregisztráltam magamat a C.S. oldalra, amelyet kifejezetten túristáknak és külföldiekkel barátkozni kívánó fiataloknak találtak ki. A dolog lényege, hogy a városban, ahol laksz / ahova utazni szeretnél, kereshetsz magadnak társat, aki körbevezet a városban, vagy jó tanácsokkal lát el, esetleg még a kanapéját is felajánlja, hogy ne kelljen pénzt költened szállásra. Általában többen is jelentkeznek a hirdetésre, szal tuti nem maradsz egyedül. A tagok megbízhatóságáról pedig a benyomások során egymásnak írt referencialevél árulkodik.

Van egy programlista, amin kinéztem már pár programot. Holnapra a francia Superyami néven regisztrált csávó szervez egy találkozót a perthi Belga sörözőben, mert hiányzik neki a belga sör :) Eddig 5 tag jelentkezett az ivászatra: maga a francia, egy svéd, egy oaklandi, egy perthi, meg egy magyar Orsi. Viszem magammal Őt is, de majd messze ülünk egymástól, hogy célunkat 100%-osan teljesítsük.

Kicsik. Gyorsak. Szemtelenek. Nagyon szemtelenek.

A repülő rovarok az itteni éghajlati viszonyok között az év nagyobb részében, októbertől júniusig, jelenlétükkel igencsak megnehezítik életünket. Mivel fény- és melegkedvelők, nem éri őket kellemetlen hatás, boldogan repdesnek emberről emberre. A ruha, vagy fedetlen végtagok hidegen hagyják a legyeket, kedvenc helyük a fej. Ugyan azt csinálják, mintha az állat fejére szállnának. Keresik a nedves helyeket, mint a szem csücske, száj, orr. Az ausztrálok nem azt mondják, hogy ne tátsd a szádat, mert belerepül egy sült galamb, hanem azt, hogy belerepül vagy százerer légy. És igazuk van. Tényleg belerepül. Hiába legyezed el, átmegy a füledre, aztán a szemedhez, a napszemüvegre telepszik, vagy a szemüveg alatt bekúszik a szem felé. Isssszonat idegesítő! És egy kéznek mindig szabadnak kell lennie, bármit csinálsz. De vicces nézni a vonatra váró embereket. Mintha integetnének egymásnak.

Nem túlzok, ha azt mondom, szakmai gyakorlatom "csúcspontjához" értem. Ha ezt leírom az önéletrajzomban, nagy valószínűséggel a diákmunkák koronázatlan királynője leszek. Hogy miért? Mert...

Novembertől Januárig tart a betakarítási időszak, amikor learatják a gabonát, vasúti- vagy közúti szerelvényekkel elszállítják a tároló silókba, ott megtörténnek az ellenőrzések, mérések, az eredmények függvényében értékesítik a gabonát, pl eladják a búzát a malmoknak, azok lisztet csinálnak belőle, mi meg megvásároljuk. Most vagyunk tehát az első szakaszban, amikor általában mindenki szinte őrült tempóval dolgozik és túlórázik. Fel is vettek 10 munkaerőt a call centerbe, hogy az elakadt farmereket és egyéb érdeklődőket segítség, tájékoztassák. A baj csak az, hogy eddig a november hol napos volt, hol borús, de legtöbbször esik az eső. Hasonlít az európai novemberhez, csak hozzá kell adni + 10-15 fokot. Ilyen rossz időben teljesen megáll az élet. Senki nem tud esőben vizes gabonát aratni. Így tehát nincs az irodában se munka. A call centeres lányokat is kényszer szabadságra ítélték. Én minden nap írok egy körímélt a csapatomnak, hogy ha bárkinek lenne akár csak 5 perces munkája, amit nem akar elvégezni, akkor rohanjon vele hozzám. Egy kezemen meg tudom számolni, hányan jelezték, hogy kéne nekik segítség. Ezért bevontam egy kolleganőmet ebbe az izgalmas munkakeresési játékba és az emeletünkön lévő összes asztalhoz odakuncsorogtunk. Meg is lett az eredménye! Kaptam egy kisegítői munkát a pénzügy osztályon. A 2009 jan. 1-től foglalkoztatott munkatársak dossziéját kaptam meg (a főhadiszállás Perthben van, de ezen kívül még 4 nyugat-ausztrál városban van iroda), akik mind részesülnek béren kívüli juttatásban. A feladatom pofon egyszerű és monotontűrést igénylő. A mappákból ki kell tépni 2 lapot és félretenni, a maradékot meg összetűzni. Csütörtökön kb 350 mappát rendeztem le, ma meg dupla annyit 6 órán keresztül. Professzionális aktarendező lettem némi ínhüvelygyulladással a bal karomban.

Jelezve feletteseimnek az unalmas napjaimat és nem kielégítő munkáimat, azt a választ kaptam, hogy decembertől átkerülök egy másik osztályra. Remek! Bízom benne, hogy a Külkeren eltöltött 5 évnyi "tanulásból" most valamit profitálhatok és megcsillanthatom parányi tudásomat angol nyelven is.

A kárpótlásra nem kellett sokat várni. Vasárnap vízisíelni hívtak meg Jeremyék. Nekik van hajójuk, boardjuk, gumicsónakjuk (keksz), nekünk meg van időnk J

Elég méretes jachttal találtuk szembe magunkat, és ez itt átlagos, mert az övéken kívül még kb. 20 hajót eresztettek be a vízbe meg 10 jetskit. A víz adott volt: Swan River. A parton heverésztünk délelőtt, mert várni kellett a vízi sport kipróbálására. Akkor érthető, ugye, hogy a jachtjukra kötött dróttal húztak a gumicsónakot meg a wakeboardod?! Nem csak mi voltunk jelen, hanem Jeremy családja, barátnőjének a családja, meg mindenkinek a párja, szóval voltunk páran. J-ek wakeboardoztak, mi B-vel a gumicsónakot, vagy, ahogy ok hívják, kekszet próbáltuk ki. Én mar láttam előre, hogy én nem az én sportom, de muszáj voltam kipróbálni, jobb, ha magamtól szállok be, mintha löknek... 20-25 km/h sebességgel húztak minket, eleve fújt a szél, plusz még a hajó is méteres hullámokat hagyott maga után, na, ezeket huppantunk nagyokat, miközben levegőért kapkodtam, mert mindig felfröcskölődött a szemembe, fülembe, arcomba a nem enyhén sós víz. Alkalmazhattunk volna kézjeleket a sofor mellett ülő navigátor fele, aki a mi testi épségünket figyeli, de annyira kellett kapaszkodni, hogy ki ne essek, vagy, hogy az egyik hullámról való leesésnél, ne törjem ki a nyakam, hogy képtelen voltam elengedni és bemutatni a konyec jelet, hogy álljanak már meg végre vagy legalább lassítsanak. Nem volt azért annyira rossz élmény, voltak szakaszok, amiket élveztem, de akkor lett volna tökéletes, ha mindenféle védőfelszerelést hordok. Pl amikor kiszálltam, iszonyatosan égett a fenekem és láttam, hogy a gumi teljesen kidörzsölte a könyökömet is. Nem véletlenül hordanak sortot a lányok.. nekem is az kell legközelebb, hogy ne dörzsölődjön ki a popóm. A könyököm azóta is nagyon rosszul fest. Igaz, csak 1 cm átmérőjű a seb, de nem nagyon tud begyógyulni, mert ahányszor kinyújtom-behajlítom, mindig felszakad a legfelső gyógyulandó bőrréteg. Fájdalmas. Talán túlélem.

Szombat este hivatalosak voltunk 2 nagyszerűnek ígérkező házibuliba. Az egyik az én ismerőmnél volt, a másikat nem tudtuk, h kinél lesz, de a közös magyar ismerősünk, Bálint hívott oda. Mivel egyiket se akartuk kihagyni, megbeszéltük, hogy elmegyünk mindkettőre. Miért is ne, végülis már megtehetjük a csodajárgányunkkal!

Először Lindsay (Andrew barátja) szülinapi „bulijára” mentünk. Azt mondták, 4-től kezdve bármikor mehetünk. Hát mi odaértünk fél 7-re, totál csend volt a házban, mi voltunk az első vendégek... Mindennek megvan az előnye, ennek az volt, hogy jól el tudtunk beszélgetni 4-esben, mert természetesen L. vőlegénye, Shane is ott volt. Shane-t 7 éve ismertem meg, amikor Andrew-val európai körúton voltak, és a Budapesten töltött pár napot nálunk töltötték, nálunk aludtak, mi kalauzoltuk őket a városban. Még egy kis kitérő, hogy érthetőbb legyen: Andrew nagyszülei ’50-ben menekültek ki Ausztráliába és az ő rokonaik valahol Veszprem környékén élnek, ezért szoktak néha „haza”látogatni. Back to the present... a másodiknak érkező vendégek S. szülei voltak. Itt már éreztük, hogy ez nem az a buli lesz, amire mi gondoltunk. Andrew is beesett később, aztán finomat vacsoráztunk, de innentől kezdve filmszakadás volt. Amikor 4-nél több ausztrál, sörrel a kezében elkezd sztorizni, az a nyelvezet már egyszerűen érthetetlen a számunkra. Tuti még rá is tesznek egy lapáttal, és még ozisabb angollal adják elő magukat. Így az utolsó 2 órát már nem igazán élveztük, sőt, nagyon zavaró volt, hangosan röhögnek a régi történeteiken, mi meg azt se tudjuk hova forduljunk, hogy ne vegyék észre, hogy összeráncolt szemöldökkel, kihegyezett füllel ülünk, és nem csak azért zabáljuk tele magunkat, mert isteni a kaja, hanem, mert meg akarjuk úszni, hogy a mi véleményünket is kikérjék...

Amikor ott tartottunk, hogy nem bírjuk tovább idegekkel, el akartunk indulni második ’party’helyünkre, de kiderült, hogy Bálinték onnan már eljöttek, mert, ahogy ő mondta: ’tele volt szar arcokkal’.

Hazakocsikáztunk 10-kor és ennyi volt a szombat esti láz.

Nagy nap volt a mai! B. kapott egy telefonhivast a Woolworth HR osztalyarol, hogy nem kell mennie az interjusorozat 3. korere, mert megkapta az allast! Orultunk, mint majom a farkanak! Kicsit nevetseges volt, amit ez a halozat muvelt, jo alapos interjuztatasok: teszt kitoltes, szemelyes elbeszelgetes kellett ahhoz, hogy kivalasszak a legmegfelelobb embert ejjeli arutoltonek. Nem tudjuk hany jelentkezot vettek fel a 20-bol, de biztos vagyok benne, h B. adta el magat a legjobban, lenyugozte oket. Abbol a szempontbol szimpatikusak, hogy a munkatarsakat megprobaljak a lakhelyukhoz legkozelebb eso aruhazba elhelyezni. Bibra Lake-tol kb 10 percre van a legkozelebbi shopping centre, B. szombattol ott fog dolgozni. Pozicioja szerint ejjeli arufeltolto lesz, de mivel itt az osszes bolt, aruhaz, szupermarket reggel 7-8-tol este 5-6-ig van nyitva, valoszinu este 6-tol kezdodik az o muszaka es nem tart tovabb ejfelnel.

A masik unnepelni valo esemeny az, hogy megvettuk eletunk elso autojat! Egy 17 eves Ford Falcon sedan, kezi ablaktekerovel, legkondival, automata valtval, ami a bal oldali kozlekedes szempontjabol, nekunk, ujoncoknak nem hatrany. Mellesleg az itteni autok 70%-a automata es bazi nagy, a mienk is egy nagy balna! Sotet kek szinu, elvetve rozsdafoltok, a motorhaztetot van megette a nap, vagy le van polirozva, de nem vmi kellemes latvany J A valto picit erdekesen mukodik, nem igazan sima ugy betenni elore / hatramenetbe, de majd hozzaszokunk, hogy a mozgatasakor a kocsi is ugrik egyet.

Azert vettuk, mert nem volt draga, tulajdonkeppen 3 heti fizetesembol kijott az auto ara, plusz raforditas az atirasi es biztositasi koltseg. Az elado srac, A. egyik haverja, autoszerelo, akiben megbizunk, eladas elott is mindent atnezett rajta szakertoi szemmel, ha esetleg meg problema lenne a Solyommal, tudunk hozza fordulni.

Igy picit konnyebb lesz a kozlekedes, barhova elmehetunk, nem kell orakat varni a buszra es vagyonokat fizetni a TransPerthnek. A benzin fele annyiba kerul, mint otthon, viszont a kocsink motorja 4 literes, szal eszik rendesen. Ado viszont nincs kivetve autokra, csak egy kotelezo biztositast kell fizetni, ami a mi esetunkben januarig ervenyes elozo tulajunknak koszonhetoen, egyeb biztositast meg az kot, aki szeretne. Mi szeretnenk, mert egy esetleges koccanas tobbe kerulne, mint maga a Solyom. Szal megeri.

Elso pozitivum, hogy szombat este el tudunk menni ket hazibuliba is, mert mindketto fontos kapcsolatapolas, illetve -teremtes szempontjabol. Elso negativum: vmelyikunk jozan marad. Elso vita: ki legyen az?

Ausztráliában 11. hó 11-én 11 órakor egy perces néma csenddel megemlékeznek az első világháborúban elhunyt katonákról és civilekről. Nem nyilvíntották munkaszüneti napnak, úgyhogy dolgoztunk. Én nem tudtam erről a megemlékezés napjáról, nem is értettem miért kapcsolták be a rádiót és miért hallgatunk trombitaszót. A némacsend az szó szerint értendő. 1 percig senki nem telefonál és nem szól a másikhoz. De ugyanúgy írja az emailt, bámulja a kompjútert és látszik, hogy nem tudnak kikapcsolni egy percre sem...

 

Van egy feladatom, amihez egy internetes ausztrál útvonaltervezőt használok, ami annyira szarul működik és mindig utolsó kattintásnál lefagy, hogy akkor mindig káromkodok egyet magyarul, dobbantok a lábammal és elvörösödik a fejem mérgemben. Aztán muszáj nekidurálnom magamat mégegyszer.

Itt a jóidő, kellemes árnyékos park van az irodával szemben, tökéletes arra, hogy akár a fűbe, akár a padra leüljek és kikapcsolódjak. Ma olyannyira kikapcsolódtam, hogy kerestem egy padot, lefeküdtem, fejem alá raktam a könyvemet, és szundítottam 10 percet. Senkit sem izgat, hogy ki mit csinál, a lényeg az, hogy a munka el legyen végezve.

Az utolsó bekezdést a fejedelmi vacsoránk megosztására hagytam. B. segédletével olyan hagymalevest főztem, hogy B. agyon dícsért és felajánlotta, hogy bármit megtesz ezek után, amit kérek. Még nem kívántam semmit, jól át kell gondolni, ha már nyílt előttem ez a lehetőség.

Szombat estére áthívtam pár vendéget vacsorára. Az időpont nem volt a legmegfelelőbb, de ezt előre nem tudtuk. B-t behívták egy állásinterjúra az egyik legnagyobb élelmiszerlánchoz. És tudjátok, a szombati tömegközlekedés nem a legkorrektebb, úh szegénynek 2 órával korábban el kellett indulnia a 15 km-re levő városba. A munkakör, amire jelentkezett, éjjeli árufeltöltő, amit általában otthon olyan ember vállal, aki kiegészítő pénzt akar keresni, vagy olyan, aki sík hülye. Itt nagyon komolyan megfontolják, hogy kit alkalmazzanak. A megfelelő alkalmazott kiválasztását egy monoton tűrő teszt megírásával és egy pár szituációs játékkal kezdték. Nem mondhatni, hogy gondot okozott bármely feladat elvégzése B-nak, aki nemrég még beszerzői menedzserként dolgozott otthon a fosanban. A második rosta az önéletrajzban leírt kontaktszemélyek felhívása lesz, közölte a toborzónő a lelkes jelentkezőknek. Ezután jön a döntés és a következő hét elején a válasz. Kiváncsian várjuk...

Visszakanyarodva a vacsorához, egyedül kellett mennem bevásárolni, majd szép sorjában elkezdeni a kaják előkészítését. A desszerttel kezdtem. Már az fél órát tartott, mire találtam a konyhában egy megfelelő eszközt, ami helyettesíti a botmixert és amiben össze tudok turmixolni pár friss, a szomszéd által udvarunkba dobott citromot egy pohár joghurttal. Jó, végre sikerült találni egyet, kitisztítani és beüzemeltetni. A joghurtot ráöntöttem babapiskótára és betettem a hűtőbe. Főételnek rántott husit gondoltam krumplipürével, ecetes paradicsom- és tejfölös-ecetes uborkasalátával. Már a salátákat és a krumplit is megcsináltam mire hazaért drága uram, aki szerencsére a hús felvágásában és klopfolásában segédkezett. Panírozás, és véééégre csak lazítás.

A vendégek pedig: Jeremy, A. unokatestvére, ő is ott dolgozik, ahol én, jóban vagyunk. J. barátnője, meg egy német barátja és annak magyar barátnője, akik szintén egész újak Ausztráliában. Na, szal 6 emberre főztem. Még életemben nem készítettem csak saját magam segítség nélkül kaját. A kerti sütögetéseket nem számoltam ide. Tudom, nem vmi nagy wasistdas rántott húst csinálni meg pürét, de a salátákkal vigyázni kellett,hogy ne legyen túl ecetes vagy túl édes meg egyátalán!!!

Hál istennek ízlett mindenkinek a főétel, Jeremy már rég rá volt izgulva a rántott husira, ők itt nem esznek ilyet. A desszert néhány vendégnek savanykás volt, én imádtam, de aki megette a tál másik felét, az a német srác volt. Udvariasan mindig csak kanálnyi adagot szedett a tányérjára, de ezt megismételte 5x és már el is fogyott a desszert! Örültem nagyon a sikeresnek számított vendégváró finomságoknak.

Újabb egy napos silólátogatáson vettem részt múlt héten, szerencsére kimaradtam egy napot az irodából, de kb. úgy tűnt, hogy 2x olyan gyorsan repült a hét, mint szokott. Már hiányzott nagyon a kiruccanás, legutóbb 4 hete utaztam a ‘country’ba.

Egyik férfi kollégám a gabona minőségének ellenőrzéséért felelős, most pl. a repce minőségellenőrzését kellett elvégezni, ő meg segítségül hívott engem és egy másik kollegánkat.  Tehát 3 fős csapat, Richie, Scott és én. Scottal jóban vagyok, rendszeres hülyülős es social clubos pajtásom. Így az előttünk álló naptól nem féltem, hogy unalmas lesz.

Korai indulás Perthből, kb. 3 órás út Yardingba, légvonalban tök egyenesen kéne csak menni, de az autóút picit kanyargós volt. Kint 30 fok, a kocsiban jóval hűvösebb, tehát pulcsi maradt rajtam. Csendes útitárs voltam, azt hiszem az álommanót rossz helyre küldte vmelyik álmatlanságban szenvedő kisgyerek anyukaja, én egyszerűen nem bírtam 5 percnél tovább ébren lenni. De ez csak a kocsiban volt így.

A munkát baromira élveztem. Ha emlékeztetek még a narrakinos képekre, ahol azokat a 20 méter magas silókat fényképeztem tele gabonával, akkor most képzeljétek el ugyan azt, csak repcével. A repcéből olajat készítenek, maga a repce egy gombostűfej méretű fekete szemcse. Nekiindultunk a repcehegynek mezítláb, fel kellett mászni egészen a tetejére, és onnan egyre lefelé haladva mérni a felszíni, majd az 1, 2 és 3 méter mélyben levő gabona hőmérsékletét. Egy nagyon egyszerű mérőeszközt használtunk erre, én adminisztráltam az adatokat és az összes mélységből felszínre húzott repcéből kis mintát vettem és megtöltöttem egy zacskót. Az egyik cél az volt, hogy összehasonlítsuk, hol volt nagyon meleg és hol hideg. Azt hiszem, ha túl meleg, az nem igazán jó. Volt még egy feladat, a szemek belsejét ellenőrizni. Van egy speciális vonalzó, amiben repceszem nagyságú gödröcskék vannak kialakítva. Oda kell beilleszteni a szemeket, majd leragasztani egy szalaggal. A szalagot lehúzni, a ragacs miatt az alján marad a repce és ráragasztani egy másik átlátszó vonalzóra, úgy, hogy a repce alul legyen. Egy görgős fejjel átmenni párszor a szalagon, olyan erősen, hogy összetörjenek a szemek. Aztán megfordítani a vonalzót, hogy lássuk a végeredményt: milyen színű az összetört repce. Sárga színű, csak az nem mindegy, hogy világos, avagy sötét. A fekete belsejű szemek rosszak, ezeket nem szabad felhasználni az olaj gyártása során.

Nagyon érdekes és izgalmas volt egyébként ezt látni és csinálni, szóval nagyon élveztem az irodán kívüli jóval hasznosabb napot!

Ti hisztek a véletlenben? Én nem hiszem, hogy véletlenek léteznek, abban hiszek, hogy mindennek megvan az oka, még akkor is, ha nehéz elfogadni. Nah, mielőtt ilyen komoly hangvételűre venném ezt a bejegyzést, elmesélem, miért ezzel a kérdéssel kezdtem mai írásomat.

Szombaton felkeltünk korán, hogy újra meglátogassuk tajvani ismerőseinket az angol kurzus keretein belül. Kellemes idő volt már reggel 8-kor, szép kényelmesen kisétáltunk a buszmegállóba és süttettük magunkat, felkészülve a mínusz 3 fokra, amit a közlekedési eszközöken nyomatnak. Negyed óra ácsorgás és kis mérgelődés után feladtuk a várakozást, gondolván, vagy lekéstük a buszt, vagy kimarad a szombat reggeli második járat. Nem baj, b tervünk is volt, mégpedig az egyik közeli város megtekintése. Azért hazamentünk átöltözni, volt háromnegyed óránk a következő buszig. Beszélgettünk A-val, hogy milyen nagy szívás ez a busz és felnyitotta a szemünket, hogy nem is olyan drágán vehetnénk is egy autót. Mi a bérlésre gondoltunk, vannak kereskedések, ahol egész olcsó napidíjjal meg lehet úszni, csak a napi biztosításra nem gondoltunk, ami dob egyet az alacsony összegen. Kiszámoltuk, hogy kb. 4x tudnánk autót bérelni abból a pénzből, amiből vásárolni is lehetne egyet, aminek viszont az előnyeit már ismerjük. Nagyon belelkesedtünk, a buszmegállóban vettünk is egy hirdető újságot, hogy majd a vonaton elolvassuk. Sajnos megintcsak az volt a tapasztalatunk, mint egy órával korábban, nem jön a busz. Eszembe jutott, hogy küldtek egy emailt, a hétvégén ne számítsuk túl sok jóra a busszal kapcsolatban, fog közlekedni, csak ki tudja mikor, vmi útfelújítás miatt. Miután jót röhögtünk magunkon, elindultunk hazafele. C terv nem volt. A busz viszont akkor kanyarodott ki, amikor már 50 m-re voltunk a megállótol. Gyors sprint, már amennyire papucsban lehet futni, de elértük!!!! Ez se véletlen.

Úticélunk tehát Mandurah város volt, aminek megközelítése igen egyszerű, a buszról átszállunk a vonatra, csak nem Perth fele megyünk, hanem a másik végállomásra. 25 perc utazás. Mandurah is az ócenánparton fekszik, számítottunk egy kis szélre, hát ami ott várt minket, az elég durva erejű szél volt. Hosszú farmer, pulóver, baseball sapka viselete kötelező volt. Találtunk egy ingyenes buszt, ami elvitt a parthoz, ott sétálgattunk, meg beljebb csaltunk a városba is. Ott nem volt sok látnivaló, viszont ami a külvárosban láttunk, az vmi hihetetlen! Ilyen pazar környezetet luxusvillákkal, yachtokkal, dekor kővel kirakott utcákkal még álmomban se láttam. Elidőztünk pár órát ezek bámulásával, csodálásával, fényképezésével. El is kezdtünk beszélgetni a jövőről, de vhogy sose tudtuk beleilleszteni ezt a mesebeli világot. Talán nem is baj, vissza kell csöppeni a valóságba.

Kiszívta a nap és a szél az energiánkat, meg a bőrünk színét is. Olyan rák vörös nyakkal és arcszínnel tértünk haza, hogy úgy néztünk ki, mint múlt héten a vörös panda az állatkertben. Ráadásul egy ferde nyakú pulcsit hordtam, ferdén égtem le :) . Irtó röhelyes lehettem este a Little Creature pubban, ahova vacsorázni meg sörözni mentünk 4-esben A-val meg egy kollegánkkal. Röhögtek is rajtam, új becenem: racoon.

Péntek este végre össze tudtuk hozni a magyar barátokkal a 4-es találkozót. Egyedül B. volt az, akihez nem kellett alkalmazkodni, mert neki tengernyi szabadideje van. Tulajdonképpen ez a nap az evésről szólt. 2 munkatársamnak születésnapja volt, amit megünnepeltük "Morning Tee"-vel, azaz  hússal töltött álompitékkel, és olyan egyéb finomságokkal, mint halálos csokitorta, gyümölcssaláta vaníliafagylalttal, stb. Az esti vendégségben 3 fogásos vacsora volt, az ízelelő bimbóim teljesen begerjedtek a humusz előételre, nem igazán bírtam vele leállni, de 5 perc múlva jött a háziasszony különleges szaktudása alapján elkészített csirkéje, az est fénypontja pedig a desszert volt. Ezt már nem vesézem ki, iszonyatosan finom volt. A 2 fiú végre jól el tudott ökörködni egymással, Bálint már 1 éve él kint, azóta nem talált magának normális és jófej havert, akivel akár angolul, akár magyarul jót lehetne poénkodni. B. erre teljesen megfelelő partner volt. Egy gyors sprint a vonathoz, ami kivételesen eltért a menetidő szerinti kiírástól, és megviccelt minket az 1 perccel korábban érkezéssel. De elértük!!

A hónap utolsó pénteke lévén megengedett, hogy farmerba menjünk dolgozni. Itt nagy divat a jótékonykodás, a cégen belül is van pár karitatív csoport, bár már fene se tudja megjegyezni, hogy kinek, miért, mikor kell egy perselybe beledobni egy kis aprót, minden esetre a Jeans Friday csak úgy jöhetett létre a cégnél, ha minden laza ruhát viselő dolgozó adományoz pár dolcsit a ki tudja kinek-hova. Megjegyzem, az előző CEO, aki mellesleg A. faterja volt megtiltotta a farmer viselését, azzal indokolva, hogy a menedzserek pénteken is tárgyalnak, találkoznak ügyféllel, nekik akkor is ki kell öltözni. És ha már ők szívnak, szívjon mindenki...

Eddig jól megvoltam kocsi nélkül, mert A-nak volt és mindenhova azzal ment, azaz mentünk, de most, hogy itt van B., már csak a lábunkra vagyunk utalva, ami egyrészről azért jó, mert sose hagy cserben, másrészt... nincs is több előnye!!! Legújabb gyalogos kísérletünk: eljutni a legközelebbi szupermarketbe, nagybevásárolni, hazacipelni. Bevillant egy kép az agyamba, hogy is járnak a mamák otthon vásárolni, és mi is ezt a megoldást választottuk. Felkaptuk B. gurulós kézibőröndjért, felpattantunk a buszra és ennyi. Megoldottuk. Viszlát kényelmes élet.

Azt kell hogy mondjam, irtó sokat dolgozom! Az e heti meetingen úgy tűnt, jut nekem is fél perc a megbeszélés végén, de hogy ne húzzam az időt, csak annyit mondtam, tudnék többet is dolgozni, ha lenne mit... Szerencsére nevettek rajta, nade ők ezt komolyan is gondolták. Most már panaszkodni se lenne időm, ami tök jó. Eljutottam tehát arra a szintre, hogy élvezem, hogy bizi vagyok, mert így gyorsabban telik az idő. Hihetetlen, hogy eddig milyen csiga tempóban haladt. Kevesebb a nasi is, ami az üres percek kitöltésére szolgált és több a mozgás. Minden nap megyek a kondiba, elkezdtem futni tanulni. Az első leckéket veszem, B. tartott egy kis agymosást, hogy kell nekiindulni ennek a sportnak. Követem az utasításait. Emellett fejlesztem és erősítem így is puszilni való karizmaimat, széles hátamat, dolgozom a 6. kockán a hasamon, szóval iparkodom, hogy ha hazamegyek, nehogy elfújjon a tavaszi szél.

Hurrá, hétvége! Végre tudnék aludni picit tovább, de nem lehet, angol órára kell menni. Igaz, önként vállaltam, hogy elkísérem az uramat, ha már olyan ügyes volt, hogy két órás kereségélés után rábukkant egy ingyenes nyelvkurzusra a belvárostól nem messze. 6 órai kelés, 1 órás utazás, 1 óra várakozás az óra kezdéséig. A buszok itt nem járnak sűrűn hétvégén, úgy hogy be kellett vállalni mindenből a korábbi járatot, hogy tuti biztos oda érjünk. 3 és fél óra nyelvtan oktatás kistanároktól, ezért nem kell fizetni, mert mi vagyunk a kísérleti nyulak, vajon jól próbál-e oktatni. Az egyik tanár Skóciából jött, kicsit vicces volt, hogy ő tanított minket a kiejtésre, amikor még az övét is alig lehetett megérteni. Na nem baj. Legalább szereztünk 2 tajvani "barátot", aranyos lányok, a kurzus végén még fényképezkedtünk is velük. :) Ázsiai szokás, hogy minden újdonságot lefényképeznek. Bár, ha jobban belegondolok, ez olyan Orsis szokás is...

Angolozás után elbuszoztunk az IKEÁba, megvettük az asztalt a régi hálószobámba. Annak ellenére, hogy a héten kinéztük a megfelelő példányt, ma másikat választottunk, és egy harmadikat vittünk haza :) Az eredeti helyett találtunk egy olcsóbbat, de a kassza előtt még beszaladtunk a sérült áruk raktárjába, ahol megtaláltuk ugyan azt az asztallapot más színben, annyi volt a baja, hogy 2 sarka picit sérült volt, de én alig vettem észre. Féláron árulták, nem volt nehéz a döntés. A csomagolást nekünk kellett megoldanunk, mert nem adtak hozzá kartondobozt. Irány a vonatmegálló. Én cipeltem a 4 lábat meg az új ágyneműhuzatokat, B. meg a fejére tette a 150 centis lapot. Nagyon viccesen néztünk ki. És ugyan az a tortúra a busszal, mint idefel, csak vártunk és vártunk. Kivételesen szar fej buszsofőrt fogtunk ki, még abban reménykedtünk, hogy megkérdezi, közelebb vigyen-e a házunkhoz, de még köszönni se köszönt. Európai volt...

Már a "dolgozószobából" írok, amióta összeraktuk az asztalt, azóta itt ülünk egymás mellett és gépezünk. Néha vakkantunk a másiknak pár kedves szót, de úgy tűnik mára meghalt a szóbeli kommunikáció kettőnk között.

Jáááj, hát már megint fél tíz! Nektek elég a nap huszonnégy órája? Amióta kint van B., picit máshogy alakulnak az esték. A. most se zavar sok vizet, ő tartja magát a fél 9-es pizsamába bújáshoz, de az én ritmusom kicsit felborult. Munka után általában elmegyünk a városba B.-vel, tegnap pl. IKEÁban voltunk. Szerencsére csak 3 vonatmegállónyira van a belvárostól, jól lehet oda tömegközlekedni, csak épp ha leszállok a vonatról, akkor nem lehet máshogy a bejárathoz gyalogolni, mint a kocsiúton, merthogy járda az nincs. Itt szerintem csak a magyarok járnak gyalog vásárolni. A kínálat egyébként ugyan az, mi most egy kis asztalt szeretnék venni, ez lenne a fő eleme a kialakítandó dolgozószobánknak. Bár nem tudom ki fog ott dolgozni, de olyan jól hangzik... Kicsit kényelmesebb lesz majd a laptopozás, mint most a földön / ágyon ülve.

A pókokból most már nagyon elegem van! 2 nap alatt 3 brutál méretű pók járt a közelemben. Vagyis én jártam az ő közelükben, de akkor is!!! Tegnap este a mosókonyhában próbált eliszkolni egy kaszás, de utolérte a halál. Onnan kimentem teregetni a kertbe, a sas szememmel egyből kiszűrtam a száraz füvön egy jó izmos 2 cm átmérőjű hassal rendelkező szőrmókot. Azt hittem kiszaladok a világból. Ha az megjelenik a házban, hazamegyek. Azért még ne kezdjetek nekem repjegyre gyűjteni, csak annyit kérek, mindenki tegyen félre a havi fizujából egy 500-ast, for any cases... A harmadik fantasztikus élményem a mai hazavonatozásomkor volt, amikor a vonat padlószőnyegén rohangált a tegnapi testvére. Ez 3 mm-rel kisebb volt és fekete. Rámászott a mellettem álló csávó cipőjére, majd onnan fel egészen a csípőjéig a nadrágjába kapaszkodva. Wááááá, mi van, ha engem talál meg a következő?????!!!!!

Ez Ausztrália, mondja B., de látom én rajta, hogy ő is retteg! :)

Szóval ki akar kijönni meglátogatni?? ;)

Mi mással kezdeném, mint azzal, milyen volt az óóóóceááán.

Szitkozódásotok és csupa rossz kívánságotok az itteni időjárással kapcsolatban bejött... nem volt valami szép időnk vasárnap. De ezt figyelmen kívül hagyva, rövidnadrágban és pulóverben elindultunk tervezett városunkat felfedezni. Átmentünk Fremantle-be busszal, ahol ki tudja miért, de ezerrel ment a 18 fok hűsre állított légkondi. Mire átértünk Freoba, melegedett az idő, a városnézéshez tökéletes volt. Nagy volt az élet, mint mindig, az éttermek zsúfolásig tömve csacsogó fiatalokkal. Miután kisétáltuk magunkat, átvonatoztunk Cottesloe beachre. A felhők elvonultak, a nap kisütött, kis szél azért maradt, ami vagy 2 méteres hullámokat vetett a partra. Juhúú, nem szabad kihagyni a fürdést, gondoltuk, de ahogy a lábunkhoz ért a víz, visszahőköltünk. Mint utóbb kiderült, 19 fokos volt... B. azért bemerészkedett és nagyon élvezte a hullámokban való ugrálást.

Összefoglaló bejegyzés az elmúlt három napomról.

Ez a csütörtök az egyik leghosszabb napom volt, mióta kinn vagyok. Csak az órákat számoltam, mennyi van még hátra eddigi boldog és szabad életemből. :) Éjjel fél 1-kor megérkezett B!! Innentől boldogság :)

Péntekre kivettem egy szabadnapot. Bár a délelőttöt átaludtuk, annyira fáradtak voltunk, délután azért bementünk a városba. Először is 2 órát shoppingoltunk, aztán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a megnéznénk a látnivalókat is :) Elkalauzoltam a folyóhoz, a hatalmas épületdzsungelbe, a munkahelyemre. Ó, hát nem péntek esti social club volt!!! Bemutattam B-t a kollegáimnak és ittunk jópár sört.... hazaértünk után ájulva dőltem be az ágyba, másnap pedig szörnyű fejfájással keltem.

Nem hiszem, hogy másnapos lettem volna....:), szerintem az időjárástól fájt a fejem!! Délelőtt az el is ment helyrerázódással, délután megint belváros, Kings Park. Wow, csodálatos park, állítólag nagyobb, mint a new yorki Central Park. Mi bejártuk kb. a 2%-át, inkább csak heverésztünk a gyepen. A fű itt kicsit máshogy néz kis, mint otthon. Ja, meg a fák, növények is. Volt nálunk 2 fényképező is, nem maradtok le semmiről! :) Sajnos most először csalódnom kellett a közlekedésben, mert a busz, ami hétvégénként csak óránként jár, most úgy döntött, kihagy egy kört. Csak vártunk és vártunk a megállóban, de sehol semmi. Beletörődtünk abba, hogy egy órát dekkolunk, de fél óra múlva jött a busz és a buszsofőr 3x is elnézésünket kérte, ami miatt késett, de lerobbant a busz. Nem is engedte, hogy érvényesítsük a jegyünket, szal mondta, hogy ez természetes, hogy most ingyen hoz haza :) Mikor leszálltunk még egyszer bocsánatot kért!! A csalódás végül nem is volt csalódás. Ilyen otthon vajon mikor lesz????

Holnap még melegebb lesz, mint az elmúlt két napban, ami kb. 30-32 fokot jelent :) Hallom, otthon esik, fúj, hideg, búúúú. Szegények!!! Mi kimegyünk az strandra. Úgy értem az óceánba fürcsizni, juhúúú de jó lesz!!!

Majd megírom, milyen volt! Hello...